ÜDVÖZLÜNK A KTC-VUELTA SE RITMIKUS GIMNASZTIKA SZAKOSZTÁLYÁNAK HONLAPJÁN! 

Ritmikus gimnasztika szakosztályunk Ladányi Beatrix vezetésével 2000. decembere óta működik, és évrõl évre fejlõdve egyre eredményesebb. Az elmúlt években rendre az országos ranglista negyedik-ötödik helyén zártunk, köszönhetõen az edzõi stáb, a tehetséges gyerekek és nem utolsó sorban a szülõk odaadó munkájának.

A szakosztály két fõ bázisa Gödöllõ és Budapest X. kerülete, Kõbánya, ahol 80 igazolt versenyzõvel és több mint 100 tanfolyamos kislánnyal foglalkozunk. Már három évestõl tizennyolc éves korig tartunk tanfolyamokat heti egyszer illetve kétszer egy órában. Versenyzõink akikkel a szakképzett edzõk mellett balett tanár is foglalkozik minden hazai és több nemzetközi versenyen is részt vesznek.

Az edzések, edzõtáborok és versenyek után a szezont évente karácsonyi gálával zárjuk, amely nagymértékben hozzájárul a kiváló csapatszellem megtartásához. Ilyenkor köszöntjük legeredményesebb versenyzõinket is, akik között, rendszerint, magyar bajnokok is szerepelnek.

Szakosztályunk egyik legszebb eredményét a felnõtt csapatunk érte el 2007-ben: a Magyar Torna Szövetség Ritmikus Gimnasztika szakágának döntése alapján augusztus 15-17. között, a Bangkokban megrendezésre kerülõ Universiaden a magyar színeket a Vuelta Sportegyesület versenyzõi képviselték. A csapat nagyszerű versenyzéssel 5. helyet szerzett a karika-buzogány döntõben.

Universiade részletek itt.

Nagy örömmel tölt el, hogy 2017. augusztusában,  a Taiwanon megréndezésre kerülő Universiadén ismét a KTC - Vuelta Sportegyesület felnőtt versenyzői képviselték Magyarországot a Ritmikus Gimnasztika Szövetség döntése alapján. A csapat az erős mezőnyben az előkelő 7. helyet szerezte meg a szerenkénti fináléban. A csapat tagjai: Csomai Renáta, Fibecz Alexandra, Ludányi Laura (Grácia Fair SE), Szegedi Janka, Szekeres Eszter, Vándor Ágnes.

 

Híreink:

 

Magyar Kupa sorsolás
2010.10.04. 10:00

Magyar Kupa serdülő kategória sorsolása

Tovább...

Pest Megyei Bajnokság eredményei letölthetők
2010.10.03. 08:32

A Pest Megyei Ritmikus Gimnasztika Szövetség és a Vuelta Sportegyesület szervezte a 2010. évi Pest Megyei Bajnokságot Gödöllőn az Egyetemi Sportcsarnokban.

Tovább...

Magyar Kupa CSB időbeosztás
2010.09.30. 07:57

2010. október 9.-én szombaton kerül megrendezésre a Magyar Kupa csapatbajnoksága a csepeli Sportcsarnokban.

Tovább...

Pest megyei bajnokság időrend
2010.09.22. 09:25

2010 október 2.-án szombaton kerül megrendezésre a Pest megyei bajnokság Gödöllőn, az Egyetemi Sportcsarnokban.

Tovább...

Augusztusi edzések
2010.07.30. 09:20

Augusztus 2.-án a Szt. László Általános Iskolában megkezdjük a nyári edzéseket

Tovább...

Országos Bajnokság együttes kéziszer selejtező 2010
2010.05.18. 22:16

2010. május 30.-án vasárnap a Láng csarnokban kerül megrendezésre az OB csapat selejtező minden kategóriában

Tovább...

Ritmikus Gimnasztika Országos Diákolimpia "B" kategória
2010.05.18. 09:07

2010. június 12-13.-án kerül megrendezésre a "B" kategóriás egyéni és csoportos Diákolimpia országos döntője Balatonbogláron.

Tovább...

Ritmikus Gimnasztika SuliOlimpia 2010 "A" kategória
2010.05.17. 11:16

2010. június 6.-án vasárnap kerül megrendezésre a SuliOlimpia országos döntője Kozármislenyben

Tovább...

Ritmikus Gimnasztika Berczik Sára Emlékverseny
2010.05.05. 22:07

2010. május 15-16-án lesz a Pest megyei Berczik Sára Emlékverseny selejtezője Monoron

Tovább...

Ritmikus Gimnasztika Vidékbajnokság sorsolása
2010.04.22. 14:18

11 vidéki egyesület részvételével, 11 korosztály bajnoksága, 3 napon át.

Tovább...

Belépés
Elfelejtett jelszó